Máskor Sun Tzuval előztem meg rablást. Vagyis hát megkíséreltem megelőzni. Hogy hogyan kerültem Kínába, arra a válasz, hogy valószínűleg repülőgéppel, hacsak nem ott, vagy nem a környéken születtem. Mindenestre ott voltam, márga-szín kínai út porát fölverve, batyuval a hátamon poroszkálva kelletlenül bő nadrágban. Mellettem Sun Tzu, szemöldöke mintha bajsza lett volna; gyapjas sapkakontya úgy meredt az égnek, mint egy fél szaloncukor. Betértünk egy saolin-alakú gyorsbüfébe a kínai fák közé, nem túl messze ahhoz a helyhez, ahová tartottunk. Én pekingi kissárkány-(inkább mondjuk csirke)-levest ettem, Sun pedig tavaszi tekercset, csakugyan Kínában vagyunk, gondolkodtam emiatt. Persze a pultnál fogyasztottunk műanyag tálkából műanyag kanállal, mellettünk pedig kerekszemű európaiak mutogattak a kirakatra, hogy KACSA, DUCK, ÉRTED, GIVE DUCK, CVÁJ ADAG, miegymás. A pult mögötti lány fáradtan mosolyogva tett eleget, amin felbuzdulva Sun Tzu a fejét csóválta apró fekvőnyolcasokat rajzolva szaloncukor-sapkakontyával a sűrű, kínai levegőbe. Mondom, Szuncu, hadvezér-komám, világosítanál már föl, hogy akkor most a te neved cével van, vagy csével vagy tézével van, netalán duplavével van, merthogy így is láttam már leírva, ne nézz így rám, hunyori pajtás. Azt feleli a hetvenes évek hong-kongi kung-fu-filmjeinek hosszú és sok esetben sorsdöntő másodperceket késő, román alámondásával (a Cadillac Man és Az exkommandós 2 című filmeknek hamarabb nyoma veszett az arany kilencvenes évek videotékáiban, mint ezeknek, hogy például 39 véres ökölcsapás - starring félmeztelen kínai férfi -), szóval így azt mondja, hogy az ő nevét se cével, se tézével, se duplavével nem írják, mert az ő neve kínai, minthogy ő maga is, és a kínaiak úgynevezett Han-írást használnak, melyben bizonyos logogramok jelölik az egyes morfémákat, szavakat, fogalmakat. Bullshit, szartam rá magamban, miközben egyre kevésbé ízlett a leves, de mielőtt már nagyon nem ízlett, hirtelen ott termett két ember és símaszkban. Kezükben pisztoly, álláspontjuk fenyegető, minthogy ide (tehát oda) az összes pénzt. Szegény lány a pult mögött. Ez támadás, véltem, mit tegyünk, Sunny Boy, hisz te írtad a háború művészetét, emlékszel, biztos van rablótámadásra valami örökérvényű formula. Nincs. Merthogy más idők meg a szokásos handabandázás: bölcs vagyok, keveset beszélek, szemöldököm mint bajszom, értem a mindenséget, hunyorítok, én varrtam biztos a ruhámat is (naturális). És amúgy is hogy jön ide a háború, plusz nekik pisztolyuk van, nekünk meg levesünk, úgy hogy elbűvölő nyugalommal egyem csak tovább, amit kértem, mi az. De én közbeléptem. Anyád hátán szántson végig lángoló makkal a kutya-úristen, ordítottam az alacsonyabbiknak, mert nem ugyanolyan magasak voltak, hanem különböző. Erre a magasabb szó nélkül vállon lőtt. Biztos magára vette. Ezután elvették a tárcáinkat, odaszigszalagoztak a pultos lányhoz (vagy őt hozzánk, csak ezen ne akadj fenn), megették az ebédünket, majd otthagytak, ahogy ők gondolták, megrohadni. Sun Tzu csak csóválta a fejét. Az okostóbi. Hármunk közül ő fingott először.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. Egyszer összekevertem valakivel, azóta együtt járunk jóga-tanfolyamra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése