Aztán meg az is volt, hogy megfejeltem Hüperiónt. Tök véletlen volt, szó ne essék róla. Valami boltban mászkálhattam, mert körülöttem polcok tornyosultak a fejem fölé zacsekos tarhonyával, brokkolival, tejjel meg autósrágóval, ahogy így mentem, sorrendben ezek voltak. Aztán ahogy kiérek a tornyos forgatagból, hirtelen nem oda nézek, ahova kellene, gondolom megragadta a tekintetemet valami, ne firtassuk. Szóval amikor visszanézek, előttem terem egy pacák. Hopp, és a visszanézés mozdulatával máris megfejelem, de nem így kocc-szinten, hanem úgy istenesen, ahogy egy jóbarátom mondaná. A pacák elejt néhány krumplit, és felhördül, de nem igazán fájdalomból, csak mint akit kellemetlenül ért a dolog. Ekkor látom, hogy nicsak, ez a Hüperión. Mondom is neki, nicsak, te a Hüperión vagy, de ő nem válaszol, csak próbálja felszedegetni a krumplikat, amik elgörögtek. Hamar összekapkodja, aztán rám néz. Nem igazán tudom, ki vagy te, csak a neved ismerős, de az marha ismerős, szólok hozzá újból, amikor már így szemtől szembe vagyunk. Furcsa, az arca nem derengett sehonnan, de ahogy megláttam, tudtam, hogy ez ő, és hogy már összefutottunk valahol korábban. Erre azt mondja, hogy ő valami titán, meg hogy régebben ő hordozta a napot. Nem fájt, kérdeztem tőle, de ő csak nézett, mint aki azt sem tudja, mi van. Aztán most mit csinálsz, váltok témát, civilben krumplistócoló vagyok, válaszol ő. Büszkeségnek helye sincs a hangjában. Mondom, az meg mi. Hát, van a krumpli, aztán stócolom, így válaszol, és mutatja a hóna alá szedett krumplit, ami állítása szerint van. Olyan a hóna, hogy olyat még ember nem szart. Titánhón. Bölcsen bólintok, majd elnézést kérek tőle a fejelős incidens miatt. Azt mondta, megbocsát, bár arca nem volt rezzenéstelen. Fintorogj csak, krumplistócoló, gondoltam magamban, és ezen felbuzdulva továbbhaladtam a pástétom-szekció felé.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. Róla puskáztam a történelmet elemi másodikban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése