Ja, meg amikor Richard Brautigan beszorult a traktor alá. Hí. Akkoriban Beregdaróc volt a mi San Fransiscónk, dzsoja helyett nadragulyát rágtunk, és parasztrögbit játszottunk a murvás úton, ahova csak néha tért be egy-egy épkézláb sárgavolán, akkor is csak megfordulni, meg a femili froszt heti egyszer azokkal a sudár, cakkos jégkrémekkel. Igaz, kukoricaföldről már csak legendákban hallottunk, de még menő volt a pótkerekes montembájkváz, a felfújható medence, amit babakék overálokból varrtak, és még bele-belemarkoltunk a tengeribe, elgondolkodva, hogy azt a sok kis magot valóban halásszák-e, mint a gyöngyöt. Szóval ekkortájt történt, hogy a Vilibá hazaért a hengerműből, beállt a sufniba a cékettes krátergyalulóval, és rögtön rá is állt a vacsorára, miszerint füstölt kocaköröm per savanyúkáposzta. A sufnit gázolaj, elavult tepsik és tejbe mártott bajusz áporodott szaga lengte be, itt állt a traktor, ez a rozsdás monstrum, hatalmas szürkéskék, permetszeres műanyagtartállyal a hátán. Ebben az időben elégképp rosszcsontok voltunk - nem voltunk azok a galád szarrémek, de azért egy pár bumerángot eltörtünk a Terka néni hátán, Isten nyugosztalja. És akkor ilyet szól nekem a Brajti, nagy pecás pajtásom, hogy lovasítsuk meg a cékettest, én meg így állok, mint aki gombakalapot növeszt, mondom, mit akarsz, és akkor elmondta megint. Átmászunk a pajtán, be a sufniablakon, és kész is a dolog, így nógatott, hogy menjek vele, meg hogy az indítókulcs benne van a kesztyűtartóban. Vele mentem. A pajtáról látni lehetett a Ruszin bácsiék szökőkútját, ami úgy nézett ki, mint Benjamin Franklin szobra a kedvenc delfinkönyvem borítóján. A sufniablak csukva volt, de kinyitottuk, mert volt tolvajkulcsunk a Hajni hajából. Bent az orrunkig se láttunk, de rögtön kitapogattuk a traktort, mert az volt ott, és mászni kezdtünk, én a volán felé, Ricsi meg egészen más felé. Mikor beültem a surányi import-alpakkabőr borítású első ülésre, Brautigan hangját a futómű felől hallottam. Itt vagyok, állapította meg, hol vagy, így feleltem. Azt mondta, permetszagot érez és nyálkás csigatesteket a köldöke tájékán. A traktor alatt volt. Mássz ki, az oké, hogy másszak ki, de valami bekapta a nadrágom, így csevegtünk. Megnéztem a kesztyűtartót: nem is volt ott semmiféle indítókulcs, csak két vöröshagyma. Hívtam a Vilibát a fejlámpával. Nem örült, de náspángra tett ígéreteit csak másnap reggel váltotta be, amikor a cékettes csapágyaira hullott.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. A tőzsdekrach idején gránátalmát árultunk a Central Park mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése