Tamkó Sirató Károly

Továbbá soha nem feledem, amikor Tamkó Sirató Károllyal lőttünk agyaggalambot. Hogy mivégre, azt nem volna ésszerű firtatni; az ilyenek csak úgy megtörténnek az emberrel, mint a szarás, vagy ha sznúker megy az eurosporton, oda sem direkt kapcsol például. Ez is valahogy így történt: hirtelen ott találtuk magunkat a réten egy puskával, az agyaggalambok meg csak röpködtek, míg földet nem értek, az esetek döntő többségében sértetlenül. Rajtam sisak volt, a Karcsin meg egy barna vászonkabát, így lövöldöztünk, se té se tova, vagy ahogy mondják. Miután a hetvenedik galamb sem akart agyagmiszlikbe szakadni, úgy döntöttem, hogy te Karcsi, hogy aszongya, én olvastam ezt a te fura manifesztációdat, de végül is hogy akkor mi a faszom, már elnézést, tehát hogy mi a faszom, síkvers, térfestészet, meg Kozmikus Mittudomén, mi volt, vaporizált szobrászat, szóval anblokk, tisztázzuk, hogy ez mi a véres húgyban cikázó eleven fos akar lenni, vagy egyáltalán, Sirató, a végét így megnyomtam. Akkor elkezdett beszélni, hogy minden művészeti ágnak egy plusz dimenzióba kell kilépnie meg a nem-eufráteszi koncepció, vagy nem tudom már, milyen atomhülyeségeket hordott össze, mondom, ezt tuti most találod ki. Azt felelte, nem. További vaktában való lövöldözés következtében a jobb vállamban nyilalló fájdalmak okán ledobtam a puskát a fűbe, a sisakomat utána, és leültem, miközben meglepődtem, aztakurva, a vállam hogy fáj, ezt egyhuzamban gondoltam és mondtam is. Tamkó is lecsücsült, rágyújtottunk, ki-ki a maga cigarettájára. A madarak süvöltözése kiapadhatatlanul elhallgatott. Így ültünk a réten. Ha ez tényleg mind igaz, kezdtem, amit olyan iszonyú irritálóan megpróbáltál elmagyarázni az előbb, akkor hogy van az, hogy te írtad azt, hogy bolyhos szép nagy madár a nandu, amit én hat évesen Őrbottyánban egy bordó kazettásmagnóból bömböltettem (emlékszem, volt egy narancssárga gomb az oldalán, ami az istennek se csinált semmit, később letört), miközben a szülők diót szedtek, vagy a szomszéddal egy negyedrészt-friss ponty szemét kotorászták, és közben félfüllel a formaegy is ott maszatolt a levegőben, na meg a murva, a szúnyoghálós zuhanyzó, a kaktuszjégkrém, szóval hogy hogyan lehet, hogy azt is te, miközben cigi-kávé Duchamp-mal, közös fürdés Kandinszkijjal, szombatonként karaoke Kakabadzével, meg pókfoci az összes létező Arppal, hogy is van ez, kérem, Karesz, a nevét így mindig mondtam neki a végén, hogy hozzá beszélek. Valami olyasmit felelhetett, hogy a kettő nem zárja ki egymást, de már hogyne a faszt nem, makacskodtam. Azután nem sokat beszéltünk. Megkérdeztem, mikor kezdődik a vébé, péntek vagy szombat, de nem tudta. Aztán csendben összeszedtük az agyaggalambokat a mezőről. Én utólag összetörtem őket, meg is vágtam a kezem, valahol, itt oldalt, itt a heg.

Nyilván kérditek, honnan ismerem. Nyakonhánytam az Avataron