És az is, amikor Otto Nordenskjölddel kriketteztem. Mert hogy ez volt, lépcsőfutás a kistesiben, medicindobás a betonospályán vagy krikett a dudvában - alap, hogy a krikettet választottuk. Krikett, krikett, krikett. Befoglaltuk a kispadot, amit előtte gondosan megépítettünk taposott ringlóból, cseresznyeágból meg kitömött bagolyból, amit a bioszszertárból csórtunk nagyszünetben, később elmondom. Mondták, mi ez, kispad a cseréknek, így a válasz, belementek. Ott ültünk. Mondom a haveromnak, Ottó, én belőled tartottam kiselőadást ötödikben, nem semmi egy figura vagy, svéd bajszos. Ottó, mint délisark-kutató, azt feleli, nofene, ilyet se hallottam még. Befagyasztani a hajót a jégtáblába, az mekkora ötlet, emlékszem, ötödikesen rajongtam ezért, és hogy én is be akartam fagyasztani magam egy jégtáblába, meséltem neki, majd megkérdeztem, mégis hogy ment ez az egész. Azt mondta, így képzeljem el: vadmód süt a nap, műanyagszékek a hajótaton, kisasztalon citromsárga műanyagrádió, kistálkában szotyi, vágódeszkán három fej szalonna meg kandírozott cukkini (gibraltári szoros), rahedli seggrészeg tengerész tahó-rőt, norvég bajsza alatt olcsó napszemüveggel (szakadt albán piac), ócska gramofon csorba tűvel szajkóz valami skandináv kuplét, hajó előtt jeges tenger, hajó alatt jégmező, ahová néha leugranak hokizni, hajó mögött pedig pöttyös keszkenővel integető importringyók, és a távoli parton elvétve néhány feleség. Pont így képzeltem. Aztán hívtak, hogy csak álljunk be krikettezni, én a Vili helyére, ő meg a piros csapatba, de nem álltunk, mert szart se tudtunk a krikettről. Csak azt tudtuk, hogy a krikett a legjobb kifogás, ha meg akarjuk verni a Vilit, de a Vili ekkor már hótvéres volt, és amúgy sem lett volna értelme beállni a helyére. El is mentünk uzsonnázni. Persze valamelyik hajdinapöcsű felsős már megint átlyukasztotta az összes iskolakakaó fedelét a hüvelykujjával, pedig havonta egyszer kapunk ilyesmit, panaszkodott Nordenskjöld, már mindegy, marad a parizer. Lógó orral ültünk be tanulószobára. A harmadik sorban bóbiskoló Vilit hagymaszín hegek borították, és a szalámicsík a szája szélén alvadt vér benyomását keltette. Erről beszámoltam expedícióvezető barátomnak. Megkérdezte, miről beszélek.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. Egészségnapon arról tartott beszédet, hogy miért lapos a tej, és én elhittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése