És ne feledjük azt se, amikor Ptolemaiosz Klaudiosszal voltam heringhalász. Emlékszem, az volt az első napom heringhalászként, feltereltek valami irdatlan heringhalász-hajóra, aminek a nevében gyanúsan sok ékezet volt, mondhatni más sem volt, csak ékezet, tehát Höggenmörde Sördebjorg, vagy valami hasonló. Viszont a neve ellenére volt vagy hat emeletes, ide tereltek fel, és azzal irány fejjel a balti tajtékoknak. Mindenkinek adtak egy hálót, és onnantól oldd-meg-magad szisztéma alapján húsz fitying per hering, nem tudom már mi volt a pénznemük, de gondolom ströjfdöm. Jól van, kiülök a tatra a harmadikon, idő szép északi-tiszta, csukám alatt északi habok, pofámat szederjesre csípi a szembe-északi-szél, tehát kidobom a hálót, és heringre várok. Hering nem jön, valamit biztos nem veszek figyelembe, de szarok rá, ha az első napodon, melyet heringhalászként töltesz, nem fogsz semmit, csak nem vetnek a vízbe vörös spárgával összekötözve a végtagjaidat. Akkor látom csak, hogy öt méterre ül valami szakállas ürge, görög lehet, így spekulálok, aztán beugrik, hogy hisz ez Ptolemaiosz, az a bizonyos. Hering-tekintetben ő is elég tanácstalannak tűnik. Haló, ordítom neki, Ptolemájosz, te meg mit keresel itt, nem jött be a földgömb-franchise, vagy mi van veled. Erre így idegesen hadonászik, mint aki szúnyogot hesseget, és pisszeg, hogy itt most ő nem felismerés tárgya, mindenki foglalkozzon a maga dolgával, így mondta. Mondom, mért és odamentem. Egyrészt, hogy takarodjak, másrészt, hogy itt rejtőzködik, mert a Föld mégiscsak lapos, legalábbis ezzel tömik a fejünket a vérszomjas jezsuiták, az ő fejére meg díjat tűztek. Mondom, mennyit. Ötezret. Az sok vagy kevés, és mi ötezret, de itt már elkezdett gyanakodni, úgyhogy nem érdeklődtem tovább. Azt mondtam, hogy én hiszem, hogy a Földbolygó az nem valami lapos dolog, mert akkor a Tolvaj tanár úr mért mondta volna, hogy a kisgé mindenhol más, és az északi sark mért lenne sark (hisz így se az). Erre megörül, és azt mondja, fogalmam sincs, mi az istenről hadoválsz, de gondolkodsz, és ez tetszik. Nekem meg tetszett a szakálla, na és. Másnap mindkettőnket a Balti-tenger kötöttsapkás pirannyái elé vetettek, csuklónkon-bokánkon vörös spárga, köldökünkön zsír, de valahogy csak partot értünk Malmőben, mert mindketten okos embereknek számítottunk akkoriban.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. Egy házibulin ráült a vadonatúj Jefferson Airplane-bakelitemre, én mégsem köptem le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése