Aztán meg az is, hogy Walter von der Vogelweidétől vettem az első kabriómat. Merthogy az alvadt vérszínű kispolszkival fogadásból belehajtottam egy tűzoltó-készülékbe a High Streeten - csak azt nem tudtam, hogy „Kaszkovics Kázmér has just left the building”, ahogy a sárgaházban hajtogatta az egyik Tibor haverom. Így hát a kocsi totálkár, a karosszéria origami tárgyát képezte, bőrülés orrvérem beszívta, tehát a szerviz esélytelennek látszott. Mondom, nem szarakodom, ennek meg kell lennie: veszek másik autót. Az említett Tibi mondta, hogy a balhanyadik evenyún van egy fasza kis használt-autóker, oda menjek, ha ez történik. Rácsos ajtó, gázolajszag, tehát jó helyen vagyok, csak hol az ipse, ezzel a gondolattal nézek körül. Aztán látom, hogy ott ül ez a Walter von der Vogelweide nevű forma egy kiégett belsejű, szétroncsolt chevin, és nagyban nézi a futórózsát, ami a szemközti tűzfalon kacskaringózik különböző amőba-formájú varjúhányás-pacák között. Egy szó, mint száz: réved. Köhintek, szevasz, hogy kéne nekem egy kocsi. Milyenre gondoltál, kérdezi azon a bánatos poétahangján, közben sem veszi le a szemét a futórózsáról, ami így utólag lehet, hogy inkább borostyán. Körbenézek, hogy milyen van. Mindenféle van (Wartburg, Moszkvics, Saab), de nekem nagyon megtetszik egy kishibás fekete kabrió. Rámutatok, na az snájdig lenne, ide vele, te borongós költő a tizenkettedik-tizenharmadik századból. Erre már leugrik a chevroletről, bemegy a kisházba a slusszkulcsért, visszajön, és dudorászik valamit. Mondom neki, Walter, neked erről fogalmad sincs, de te vagy az első blues-arc a világon. Közel nyolcszáz évvel megelőzted Robert Johnson-t meg mindenkit. Ilyen témájú szövegekkel, hogy elmúlás meg nők, ezzel a névvel, hogy Walter (többit elhagyod, max találsz valami hangzatos előtagot), és egy valamire való gitárral még híres is lehetsz, merthogy minnesängerként az új évezredben szarni fognak rád, előre szólok. Azt mondja erre, jó, majd meglátja, mert lantot látott már, de olyat, hogy gitár, még nem, az mi. Sóhajtok, hogy akkor ebből a pénzből menjél el a lemezboltba, vegyél egy Junior Kimbrough-korongot, és hallgasd azt, hogy máj májnd iz remblin. Ezt felelem, közben fizetek, ő meg dobja a kulcsot, aztán visszaül az autóroncs tetejére futónövényt bámulni. Legalább tudni fogja, miről szól a dal, gondolom magamban, aztán bepattanok a kabrióba és nagy port verve kihajtok az Vogelweide használtautó-kereskedés murvás udvaráról.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. Együtt jártunk kungfuzni, de külön tanárhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése