Andy Warhol

Meg egyszer összefutottam Andy Warhollal egy észak-dakotai büfékocsinál. Lángvörös trapéznadrágjáról és vállán popártosan átvetett légvédelmi szkafanderéről rögtön tudtam, kivel van dolgom. Odatipegtem. Úgy dohányzott, mint aki most tért vissza vákuumból. Mondtam neki, Endi, nem adnál egy cigit, ha szépen kérlek, ő meg adott és tüzet is. Azt mondta, piszok meleg van, pedig nem is volt olyan piszok meleg, de hát fogok én feleslegesen megkérdőjelezni nagy hatású amerikai művészeket. Kérdeztem, mi ez a szkafander popártosan átvetve, amire azt felelte, hogy a kérdés magában foglalja a választ, amúgy meg filmet forgat, és azért van. Dohányoztunk, és én kértem egy hotdogot a büféstől, aki adott, finom, észak-dakotai hotdogot. Mondtam, nincs is ennél jobb, mint itt dohányozni ebben a piszok melegben veled, Várhol, és majszolni ezt a finom, észak-dakotai hotdogot. Bólintott és kortyolta a feketéjét, majd megjegyezte, hogy amúgy jelenleg is forgatják a filmet, amiről előbb beszélt, és hogy ha már bejöttem a képbe, maradjak még egy darabig. Nem terveztem menni. Kérdeztem, hol a kamera, de nem mutathatta meg, mert szerinte hülyén nézne ki a felvételen. Szerintem nem is volt kamera, csak ugratott, amolyan várholos tréfa ez, gondoltam magamban. Mióta forog a film, kérdeztem, kilenc órája, válaszolta, azóta vagyok ebben a lángvörös trapéznadrágban, a légvédelmi szkafanderrel, cigarettázom és kávézom e szent észak-dakotai büfékocsi előtt. Néha felveszem a szkafandert, néha átvetem a vállamon, néha a cipőfűzőmet babrálom, mindezt még ő mondta el. A filmcím után érdeklődtem: „Dining Gringo”, így felelt. Kérdezte, nincs e nálam babkonzerv, mert jól mutatna, de nem volt. Kezdett egészen hideg lenni, de ő még mindig a forróságról beszélt, meg hogy állítólag a déli államokban, a téli kecskelegeltetés idejére mindig vörösre festenek néhány kecskét, hogy helikopterről is látszódjon, nehogy közéjük dobjanak valamit. Kérdeztem, mi módon állhatnék tovább, most hogy a hotdog elfogyott és a cigaretta is el van már szívva mióta. Négykézláb a hegyek felé, biccentett meggondoltan. Kezet ráztam vele, majd négykézlábra ereszkedtem, és nekiindultam. 

Nyilván kérditek, honnan ismerem. Erdei suli, 1945.