Aztán olyan is volt, hogy Boris Karloff-fal madarásztam. Valahol a Bakonyban voltunk, állítólag ott volt nyaralója, de most nem is ez a fontos. Ahogy sétáltunk az árnyas fák között, megkérdeztem tőle, hogy te most a Frankenstein vagy, vagy a Drakula, a Nosferatu, vagy végül is ki az istencsapása vagy te tulajdonképpen. Ő azt válaszolta, hogy ez nem fontos, és hogy ne beszéljek olyan hangosan, mert elijesztem a madarakat. Frakkot és fura cvikkert hordott, apró notesszel szaladgált, fel-feltekintett a lombok közé. Egyszer földre is huppant, amikor kopár horrorszínész-kobakjával egy vércse röptét próbálta követni a levegőben. Emellett - saját elmondása szerint - látott szirti verebet, búbosbankát, még gyurgyalagot is, pedig én egyet sem szúrtam ki, csak egy fél répát az út porában, néhány nyuszit meg egy eldobott számlát két üveg körtepálinkáról. Két óra madarászás után leültünk egy padra, elővettünk két üveg körtepálinkát, meg-meghúztuk, közben ő mesélt valami Whale-ről, hogy az egy milyen egy paraszt amúgy. Bólogattam. Kérdeztem, hogy szereti-e a kajszibarackot, mert nekem van három kosárral, de én nem szeretem. Mondta, hogy szeretem, de hogy már holnap már utazom vissza Los Angelesbe magánrepülővel, ilyen közvetlenül beszélt. Mondtam, akkor odaadom a Bélának. Nem örült, és valami bagatell ürüggyel - hiányzik a macskája - otthagyott az erdőben. A körtepálinkát magával vitte.
Nyilván kérditek, honnan ismerem. A logopédusa a fodrászom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése